|
Konkrét intézkedéseket egy biztonságosabb Európáért
Az Európai Parlament illetékes bizottságában - a spanyol miniszter meghallgatásával - a bel- és igazságügyi spanyol elnökségi program megvitatására került sor. Gál Kinga néppárti képviselő üdvözölte a spanyol cselekvési programot. Külön hangsúlyozta annak fontosságát, hogy egy trióban belga és magyar féllel együtt kidolgozott keretprogramról van szó, a szoros koordináció pedig megalapozza a magyar elnökség sikeres cselekvését is a belügyi és igazságügyi együttműködés területén. tovább
Biztonság, összhangban alapvető jogaink védelmével
Cecilia Malmström, az uniós belügyek dossziéjának kezelésére kijelölt biztosjelölt meghallgatására került sor az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának strasbourgi ülésén. A jelölt véleménye szerint az Európai Unió biztonságának javítását csakis az alapjogokkal összhangban lehet elérni. tovább
A Robert Schumann Alapítvány felügyelő bizottságának tagjává választották Gál Kingát
A berlini fal leomlása után megalakult közhasznú szervezet elsődleges célja Robert Schumann szellemiségének megőrzése és az európai értékek és eszmék terjesztése úgy az Európai Unión belül, mint a határain kívül. tovább
Reding biztosjelölt prioritásai: magánélet védelme, személyek szabad mozgása, tisztességes eljáráshoz való jog
Új időszak kezdődött a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével és azzal, hogy az Európai Bizottságban immáron külön felelősségi kör jelenik meg az alapvető jogok tekintetében.
Gál Kinga néppárti képviselő felhívta az európai parlamenti meghallgatásán Viviane Reding, az alapvető jogokért felelős biztos jelölt figyelmét arra, hogy az elmúlt évek során világossá vált, számos tagállamban, különösen az új tagállamokban feszült helyzetben súlyosan sérültek az emberi jogok. A képviselő asszony külön felkérte a biztos jelöltet, hogy az új portfoliójában fordítson kiemelt figyelmet a tradicionális, őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. tovább
Akadálymentes utazás a nyugat-balkáni országoknak
Gál Kinga, az Európai Parlament néppárti képviselője üdvözli, hogy elérkezett immáron az a pillanat, amikor a nyugat-balkáni országok viszonylatában is valósággá válhat a vízummentesség. tovább
|
|
Új esély Európának - Új lehetőségek Magyarországnak
A lisszaboni szerződés december 1-jei hatálybalépésével pont kerülhet az Európai Unió évek óta húzódó intézményi válságára, amely jelentősen hátráltatta a közösség fejlődését - mondta Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke szombaton Budapesten. bővebben
|

2010. január 25. |
"Végre foglalkozik az EU az alapjogokkal"
Pozsonyt az EU-csatlakozás óta kevéssé érdekli, hogy mit gondolnak róla - mondta lapunknak Gál Kinga, aki szerint a szlovák államnyelvtörvény a probléma tipikus állatorvosi lova. A Fidesz néppárti delegáltjával az európai kisebbségvédelem visszásságairól beszélgettünk.
|
|