Archívum
2009. február 04.
A nemzeti kisebbségek uniós alapelveken nyugvó, uniós gyakorlatra hivatkozó jogos követelései nem képezhetnek tabutémát az Unióban a XXI. században
Ameddig bármilyen más - diszkrimináció tilalma által védett, a társadalomban kisebbségben élők esetében erőteljes az érdekérvényesítés - a hagyományos nemzeti kisebbségek esetében szégyenlős az európai jogvédelem, és még szégyenlősebb a politikai akarat.
2009. február 03.
Az Európai Parlament határozottan kíván fellépni a gyermekpornográfia visszaszorítása érdekében
Gál Kinga az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén felszólalt a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia napirendhez. A képviselő asszony, az Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi Bizottság alelnöke beszéde elején hangsúlyozta, hogy a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia sokkal szélesebb körből szedi áldozatait, mint ahogy azt gondolnánk.
2009. február 02.
A Schengeni Alap rendeltetésszerű használata Magyarországon
A magyar kormány 2006, 2007, 2008-as években mindvégig kitartott azon álláspontja mellett, hogy a Közbeszerzési Értesítőben is megjelent közbeszerzési eljárás alapján a Schengeni Alap terhére vízágyúkat vásárolt, ezeket az új vízagyúkat a rendőrség Budapest utcáin használta tömegoszlatásra 2007. október 22.-én. Gál Kinga a mai napon azért szólalt fel az Európai Parlamentben, hogy a kérdés mihamarabbi tisztázására bírja az Európai Bizottság illetékeseit.
2009. január 14.
Hozzászólás a gázai helyzetről szóló vitához
Állásfoglalást fogadott el az EP csütörtöki plenáris ülésén a Gázai-övezetben kialakult helyzetről. A képviselők azonnali és tartós tűzszünetet, a humanitárius segélyek beengedését kérik és a két nép - két állam megoldást javasolják. Szerdán az EP plenáris vitát is folytatott a kérdésről. Ezen a vitanapon Gál Kinga is felszólalt.
2009. január 14.
Szavazás az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban - 2004-2008
Gál Kinga volt a néppárti felelőse annak a jelentésnek, amelyet ma fogadott el az Európai Parlament az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban 2004-2008 között.
Az élénk viták által kísért jelentés olyan területeken hoz áttörést az uniós emberi jogi, alapvető jogi védelmet illetően, mint a széles körű gyerekjogok, a alap szociális jogok, a fogyatékosok jogainak beillesztése az európai emberi jogi közfelfogásba.
2009. január 09.
Figyelnünk kell egymás problémáira
Érzékeny témával, kisebbségi és emberi jogi kérdésekkel foglalkozik Gál Kinga képviselő az Európai Parlamentben. A négy gyermekes politikusasszonnyal az európai szabadságjogokról, a szlovák konfliktusról és a dalai lámával való találkozásáról is beszélgettünk.
2008. december 11.
A dalai láma látogatása az EP-ben
Autonómiát szeretnénk Tibetben, nem teljes függetlenséget, és lemondunk az erőszakos megoldásról - mondta a dalai láma az Európai Parlament ünnepélyes brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön a kultúrák közötti párbeszéd éve alkalmából. A láma beszélt az emberi értékek fontosságáról és a vallások békés együttéléséről is, valamint találkozott magyar EP-képviselőkkel, köztük Gál Kingával és Tőkés Lászlóval.
2008. december 10.
A kereszténység és Európa - konferencia az EP-ben
December 10-én, Tőkés László kezdeményezésére zajlott le a "Kereszténység és Európa" címet viselő konferencia az Európai Parlamentben, amelyen többek között Gál Kinga is előadást tartott.
2008. december 08.
Fiatal moldvai politikusok látogatása Budapesten
A Demokratikus Átalakulásért Központ 2008. december 8. és 12. között 15 fiatal moldvai köztársaságbeli politikust látott vendégül. A budapesti tartózkodást számos olyan szakmai program színesítette, amely során a fiatalok jobban megismerkedhettek a demokratikus európai értékekkel. Látogatásuk első napján Gál Kinga fogadta őket és kerekasztal beszélgetést biztosított számukra az EU működésének mélyebb megértése érdekében.
2008. november 20.
A Nyugat Európai Magyar Szervezetek Szövetségének látogatása az Európai Parlamentben
A Nyugat Európai Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) vezetőit, tagszervezetek tagjait látta vendégül Gál Kinga Európa Parlamenti képviselő, Strasbourgban, a Parlament plenáris ülése alatt. A 14 európai országból érkezett magyarokat fogadáson köszöntötte a néppárti magyar delegáció, találkoztak a néppárti magyar, illetve régiójukat képviselő hazai képviselőkkel.
2008. november 19.
Felszólalás a "Kék Kártya" és a migrációs irányelvek parlamenti vitájában
Szerdán vitatta meg az Európai Parlament az egységes migrációs irányelvekről szóló előterjesztést, amely jelentősen leegyszerűsítené és egyben átláthatóbbá tenné a tagországok jelenleg nagyon eltérő gyakorlatát. Gál Kinga felszólalásában hangsúlyozta a preferenciális elbánás elvét, azaz annak a még mindig élő gyakorlatnak a kiiktatását, amely a 15-ökhöz újonnan belépett tagállamok állampolgárait az EU-s munkaerőpiacon továbbra is másodrangú állampolgárként kezeli. A képviselőasszony felszólalása ilyen értelemben is sikeres volt, hiszen végül a preferenciális elbánás elvét fogadta el a Parlament.
2008. november 17.
Felszólalás a szlovákiai magyar kisebbség védelmében
Az emberi jogok, ezen belül a kisebbségi jogok tiszteletben tartása alapját képezi Európának, a kisebbségi közösségek elleni uszítás, vagy a kisebbségek kollektív büntetése akár egy futballmérkőzésen, elfogadhatatlan az európai jogállamiság fogalomkörében.
2008. október 09.
Gál Kinga az év európai parlamenti képviselője
Gál Kinga néppárti – fideszes – európai parlamenti képviselő kapta az év EP-képviselője kitüntető címet igazságügyi és polgári szabadságjogi kategóriában a The Parliament Magazine szerdán este Brüsszelben tartott díjkiosztó ünnepségén.
2008. szeptember 20.
Békésen felavatták Wass Albert mellszobrát
A Csuta Galéria és Alkotóház (Békés Művészetéért Alapítvány), a Békési Német Kisebbségi Önkormányzat, a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület, és a KÉSZ szervezésében a Békés Városi Kulturális Központ aulájában, 2008. szeptember 20-án szombaton felavatták WASS ALBERT mellszobrát.
2008. szeptember 17.
Nyilvános meghallgatás a Jövő Generációinak képviseletéről az Európai Unióban
Brüsszelben, az Európai Parlament épületében került sor arra a meghallgatásra, amelyet Gál Kinga képviselőasszony szervezett 2008. szeptember 17-én. A fő téma felölelte a Jövő Generációival kapcsolatos Európai Uniós és Magyarországi képviseleti kérdéseket, a környezetvédelmi politika és az uniós kihívások által generált problémákat.
2008. szeptember 10.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint a magyar és a román nyugdíjfolyósító hatóság is mulasztást követett el
Gál Kinga és Őry Csaba felszólítja a magyar és a román hatóságokat, hogy hagyják abba a bujkálást és az egymásra mutogatást, és az uniós követelményeknek megfelelően fizessék ki a nyugdíjasoknak az elmaradt járandóságukat. Az európai jogrendben elfogadhatatlan az, hogy bármely uniós tagállamban egy nyugdíjas akár átmenetileg is nyugdíjellátás nélkül maradjon!
2008. szeptember 01.
Ne lehetetlenítsék el a határátkelést külső határainkon!
Mindannyian egyetértünk a Schengeni Határkódex módosításának szükségességével, hogy rendelkezései összhangban legyenek a Vízum Információs Rendszer előírásaival.
2008. július 17.
Európai Bizottsági vizsgálat az elmaradt romániai nyugdíjak ügyében
Sikeres volt Gál Kinga figyelem felhívása a romániai nyugdíjügyekben: Vladimir Spidla biztos vizsgálatot indít a romániai nyugdíjügyekkel kapcsolatban.
2008. július 09.
Következetes munkával a jogállamiságért
Az ukrajnai magyarellenes oktatási rendelet ellen emelte fel szavát Gál Kinga az uniós bővítésről szóló parlamenti vitában.
2008. június 10.
Globális felelősség a jövő nemzedékért
Az Európai Bizottság Emberi Jogi Albizottsága meghallgatta Mary Robinson volt ír elnököt, az ENSZ volt emberi jogi biztosát. Gál Kinga hozzászólásában arra hívta fel a volt ENSZ biztos figyelmét, hogy napjainkban új megközelítésre van szükség, amely összeköti a világot aggasztó környezetvédelmi, demográfiai és emberi jogi kérdéseket.
|
2010. május 06.
"Nehogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntsük!"
Az Európai Parlament tegnap hallgatta meg a Tanács és a Bizottság képviselőit az Európai Unió az Európai Emberi Jogi Egyezményhez történő csatlakozásáról. A plenáris vitában Gál Kinga európai néppárti képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) készített vélemény jelentéstevőjeként szólalt fel. A két uniós intézmény képviselői a vita során beszámoltak a Parlamentnek a készülő tárgyalási mandátum részleteiről. A képviselőasszony beszédében üdvözölte, hogy "az, ami évekkel ezelőtt még bevehetetlen akadálynak minősült, annak ma már a részleteiről beszélünk."
2010. május 31.
Gál Kinga Washingtonban járt az EP Emberi Jogi szakbizottságával
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2010. május 25-27-e között egy hat főből álló delegációt küldött Washingtonba az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítése, és az emberi jogok helyzetének elősegítése érdekében.
Ajánló
 
Gál Kinga bizottsági tagságai
Gál Kinga delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
|