A Schengeni Alap rendeltetésszerű használata Magyarországon
A magyar kormány 2006, 2007, 2008-as években mindvégig kitartott azon álláspontja mellett, hogy a Közbeszerzési Értesítőben is megjelent közbeszerzési eljárás alapján a Schengeni Alap terhére vízágyúkat vásárolt, ezeket az új vízagyúkat a rendőrség Budapest utcáin használta tömegoszlatásra 2007. október 22.-én. Gál Kinga a mai napon azért szólalt fel az Európai Parlamentben, hogy a kérdés mihamarabbi tisztázására bírja az Európai Bizottság illetékeseit.
2008 decemberében Draskovics Tibor a magyarországi Igazságügyi és Rendészeti Miniszter közölte, nem a Schengeni Alap uniós forrásának terhére számolták el a beszerzést. Erre ráerősít 2009. január 13.-án Jacques Barrot biztos, aki kijelentette, hogy nem a Schengeni Alapból vásárolták a vízágyúkat. Egy nappal később az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára azt közölte, hogy 2008 tavasza után számolta el a magyar kormány a Schengeni Alap hazai forrásaiból a vízágyú beszerzést, ellentmondva ezzel a Bizottságnak.
Kérdésem, hogy vizsgálta-e a Bizottság azt, hogy a kifizetések milyen alapból történtek, illetve utána járt-e mi az igazság vízágyú ügyben?
A magyar közvélemény igényt tart az ügy mielőbbi tisztázására, ezért tartom fontosnak, hogy az ügyet nyomon követő újságírók érdemi választ kapjanak a Bizottságtól kérdéseikre.
A történtek után nem csak a magyar kormány, hanem az Európai Unió Bizottságának szavahihetősége és nyilatkozatainak átláthatósága forog kockán.
"Nehogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntsük!"
Az Európai Parlament tegnap hallgatta meg a Tanács és a Bizottság képviselőit az Európai Unió az Európai Emberi Jogi Egyezményhez történő csatlakozásáról. A plenáris vitában Gál Kinga európai néppárti képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) készített vélemény jelentéstevőjeként szólalt fel. A két uniós intézmény képviselői a vita során beszámoltak a Parlamentnek a készülő tárgyalási mandátum részleteiről. A képviselőasszony beszédében üdvözölte, hogy "az, ami évekkel ezelőtt még bevehetetlen akadálynak minősült, annak ma már a részleteiről beszélünk."
Gál Kinga Washingtonban járt az EP Emberi Jogi szakbizottságával
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2010. május 25-27-e között egy hat főből álló delegációt küldött Washingtonba az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítése, és az emberi jogok helyzetének elősegítése érdekében.