2007. szeptember 21.

Előadás az európai emberi jogok helyzetéről a Robert Schumann Intézet ifjúsági tanfolyamsorozatán

Szeptember 21-én, pénteken került sor a Schumann Intézet “Young Leaders XIV” elnevezésű tanfolyamára.

Immár hagyományosnak mondható, hogy ezen a konferencián a kisebbségvédelem és az emberi jogok kérdése európai uniós szinten kerül megfogalmazásra. Különösen fontos ez egy olyan rendezvényen, amelyen leendő fiatal vezetők vesznek részt, akik - az előadás keretében elhangzott kérdések alapján is - kiemelten figyelik ezt a kérdéskört és munkájukban az európai normákat kívánják érvényesíteni.

    Gál Kinga előadásában, melynek címe "Safeguarding Human Rights and Minority Rights in the European Union", elmondta a legfrissebb fejleményeket az emberi jogok európai szintű kezeléséről, külön hangsúlyt fektetve a kisebbségi jogok kérdéskörére.

Médiatár
2010. május 06.
"Nehogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntsük!"
Az Európai Parlament tegnap hallgatta meg a Tanács és a Bizottság képviselőit az Európai Unió az Európai Emberi Jogi Egyezményhez történő csatlakozásáról. A plenáris vitában Gál Kinga európai néppárti képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) készített vélemény jelentéstevőjeként szólalt fel. A két uniós intézmény képviselői a vita során beszámoltak a Parlamentnek a készülő tárgyalási mandátum részleteiről. A képviselőasszony beszédében üdvözölte, hogy "az, ami évekkel ezelőtt még bevehetetlen akadálynak minősült, annak ma már a részleteiről beszélünk."
2010. május 31.
Gál Kinga Washingtonban járt az EP Emberi Jogi szakbizottságával
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2010. május 25-27-e között egy hat főből álló delegációt küldött Washingtonba az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítése, és az emberi jogok helyzetének elősegítése érdekében.
Ajánló

kulugyi kepzes
gyakornoki program


Gál Kinga bizottsági tagságai
Gál Kinga delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői