2010. január 20.

Biztonság, összhangban alapvető jogaink védelmével

Cecilia Malmström, az uniós belügyek dossziéjának kezelésére kijelölt biztosjelölt meghallgatására került sor az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának strasbourgi ülésén. A jelölt véleménye szerint az Európai Unió biztonságának javítását csakis az alapjogokkal összhangban lehet elérni.

Gál Kinga néppárti képviselő szerint Cecilia Malmström meggyőzőnek tűnt az emberi jogok, a személyes adatok védelme, a gyerekek- és áldozatvédelem megerősítése iránti elkötelezettségében. A politikus válaszai kiterjedtek a külső határok védelmére, a Frontex Ügynökségek megerősítésére, illetve a közös vízumpolitikára, és a vízum-kölcsönösség kérdéskörére is.

A biztosjelölt parlamenti meghallgatása során hangsúlyozta: Az unió migrációs politikájának világosnak, kiszámíthatónak és humánusnak kell lennie.  A svéd politikus kiemelte a hatékony szolidaritás szükségességét mind a bevándorlók, mind pedig azon tagállamok iránt, amelyek aránytalan terhet viselnek. Kevésbé konkrét válaszokat kapott a Bizottság viszont a rendőrségi együttműködés, a belső biztonság, illetve a droggal való visszaélés elleni küzdelem terén.

Gál Kinga bizottsági alelnök szerint a biztosjelölt elkötelezettnek mutatkozott az új feladatok iránt, amely pozitív energiákat hozhat ebbe az összetett portfolióba.

Médiatár
2010. május 06.
"Nehogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntsük!"
Az Európai Parlament tegnap hallgatta meg a Tanács és a Bizottság képviselőit az Európai Unió az Európai Emberi Jogi Egyezményhez történő csatlakozásáról. A plenáris vitában Gál Kinga európai néppárti képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) készített vélemény jelentéstevőjeként szólalt fel. A két uniós intézmény képviselői a vita során beszámoltak a Parlamentnek a készülő tárgyalási mandátum részleteiről. A képviselőasszony beszédében üdvözölte, hogy "az, ami évekkel ezelőtt még bevehetetlen akadálynak minősült, annak ma már a részleteiről beszélünk."
2010. május 31.
Gál Kinga Washingtonban járt az EP Emberi Jogi szakbizottságával
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2010. május 25-27-e között egy hat főből álló delegációt küldött Washingtonba az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítése, és az emberi jogok helyzetének elősegítése érdekében.
Ajánló

kulugyi kepzes
gyakornoki program


Gál Kinga bizottsági tagságai
Gál Kinga delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői