2009. december 17.

Emberi jogi pénzügyi eszköz - Hallgatassék meg a Parlament is!

Gál Kinga társ-jelentéstevője az EU emberi jogok és demokrácia világszintű előmozdítását finanszírozó eszköz (Demokrácia és az Emberi Jogok Európai Eszköze -EIDHR) szabályozását érintő módosításnak. A pusztán technikai jellegűnek indult jelentés végül politikai jelentőségűvé vált, amely keretében az Európai Parlament az őt megillető joggal szeretne élni - azaz véleményező szerepet kér magának.

A még hivatalban lévő Bizottság által kezdeményezett technikai módosításra azért van szükség, az Unió hét külkapcsolati finanszírozási eszközei között következetlenségek mutatkoznak az adókkal, vámokkal, illetékekkel és a közösségi finanszírozás egyéb terheivel kapcsolatos költségek támogathatósága terén. A jelentéstevők támogatják a Bizottság technikai módosítását, aminek következtében a harmadik országbeli NGO-k helyi adó- és egyéb terheket is elszámolhatnak a közösségi támogatásból.

A jelentésnek azonban politikai jelentősége is van, hiszen az Európai Parlamentnek lehetősége van arra, hogy a további módosítások jegyében növelje befolyását az EIDHR stratégiai terveinek kidolgozásában. Az "ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás" alkalmazását a Lisszaboni Szerződés megszünteti, és egy új, az ún. "felhatalmazáson alapuló jogi aktus" lehetőségét vezeti be. A két eszköz között nincsen egyértelmű megfeleltetés, ezért a Lisszaboni Szerződés előtt kérvényezett, de decemberi 1-jével már nem létező eljárás átmeneti nehézséget eredményez a jelentés kapcsán. A jelentéstevők ezért tárgyalási jogot kaptak a Parlament illetékes Külügyi Bizottságától, hogy a Tanács és a Bizottság illetékes szerveivel trialógust folytassanak. A másik két uniós intézmény problémásnak ítéli a Parlament azon kérését, amelyet a Parlament jogi szolgálata jogosnak tart. A tárgyalások februárban kezdődnek.

A 2006 óta létező eszköz, amely a hasonló célt szolgáló kezdeményezést (European Initiative) alakította át finanszírozási eszközzé, az emberi jogokat, a jogállamiságot, a demokrácia védelmét, előmozdítását és a konfliktus-megelőzését támogatja világszerte. Az EIDHR célja az igazságszolgáltatás függetlenségének előmozdítása, a jogi és intézményi reformok támogatása és értékelése, valamint a Nemzetközi Büntetőtörvényszék erősítése is. Az eszközből továbbá választási megfigyelő küldöttségek, helyi civil szervezetek, független médiumok is támogathatók. Az anyagi keretből az Unió emberi jogi irányelvei is támogathatók, így a nők és gyerekek jogaiért folytatott küzdelem, a halálbüntetés, a kínzás és más kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód vagy büntetés elleni harc is. Az emberi jogi eszköz létrehozásának eredményeként hatékonyabbá és átláthatóbbá vált az unió külső támogatásainak rendszere. Az eszköz legfontosabb tulajdonsága, hogy abból a harmadik ország kormányának beleegyezése nélkül folyósítják a támogatást.

Médiatár
2010. május 06.
"Nehogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntsük!"
Az Európai Parlament tegnap hallgatta meg a Tanács és a Bizottság képviselőit az Európai Unió az Európai Emberi Jogi Egyezményhez történő csatlakozásáról. A plenáris vitában Gál Kinga európai néppárti képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) készített vélemény jelentéstevőjeként szólalt fel. A két uniós intézmény képviselői a vita során beszámoltak a Parlamentnek a készülő tárgyalási mandátum részleteiről. A képviselőasszony beszédében üdvözölte, hogy "az, ami évekkel ezelőtt még bevehetetlen akadálynak minősült, annak ma már a részleteiről beszélünk."
2010. május 31.
Gál Kinga Washingtonban járt az EP Emberi Jogi szakbizottságával
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2010. május 25-27-e között egy hat főből álló delegációt küldött Washingtonba az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítése, és az emberi jogok helyzetének elősegítése érdekében.
Ajánló

kulugyi kepzes
gyakornoki program


Gál Kinga bizottsági tagságai
Gál Kinga delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői