|
2010. január 26.
Konkrét intézkedéseket egy biztonságosabb Európáért
Az Európai Parlament illetékes bizottságában - a spanyol miniszter meghallgatásával - a bel- és igazságügyi spanyol elnökségi program megvitatására került sor. Gál Kinga néppárti képviselő üdvözölte a spanyol cselekvési programot. Külön hangsúlyozta annak fontosságát, hogy egy trióban belga és magyar féllel együtt kidolgozott keretprogramról van szó, a szoros koordináció pedig megalapozza a magyar elnökség sikeres cselekvését is a belügyi és igazságügyi együttműködés területén.
A fideszes politikus felhívta a soros elnökséget képviselő spanyol belügyminiszter figyelmét a konkrét lépések szükségességére gyermekeink védelmében. Fontos, hogy a belbiztonsági stratégia részeként konkrét lépések történjenek a biztonságos internethasználat, a kábítószer elleni küzdelem, a gyermekek elleni erőszak és az újabban erősödő gyermekek által elkövetett erőszak elleni küzdelem területén.
A miniszter válaszában egyetértett a jelenségek kezelésének szükségességével, az egyre fiatalabb erőszakot elkövetők elleni fellépés területén pedig az oktatás fontosságát hangsúlyozta.
"Konkrét intézkedésekre van végre szükség, hiszen a Stockholmi Programban foglalt szép elképzelések csakis annyit érnek, amennyit ebből sikerül megvalósítani." - mondta Gál Kinga, néppárti képviselő.
|
|
2010. január 20.
Biztonság, összhangban alapvető jogaink védelmével
Cecilia Malmström, az uniós belügyek dossziéjának kezelésére kijelölt biztosjelölt meghallgatására került sor az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának strasbourgi ülésén. A jelölt véleménye szerint az Európai Unió biztonságának javítását csakis az alapjogokkal összhangban lehet elérni.
Ajánló
 
Gál Kinga bizottsági tagságai
Gál Kinga delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
|